Vasárnap reggel. Férj tanul. A kicsi alszik. Most. Épp. A nagy koboldos mesét néz a tévében és anya most ült le először. Most, azaz 8.50-kor, mikor úgy döntött, írnia kell. Most épp erről, a tesó-gondokról. Mert akármennyire is szépíti az ember, van, és próbáljuk túlélni, átvészelni, kezelni, több-kevesebb sikerrel megy is, de az biztos, hogy nem egyszerű és minden nap, minden óra egy kihívás. De szeretjük, és semmiképpen nem maradtunk volna egy-gyerekes-szülők, még ha azt mondják, ennél százszor nehezebb is. És mi még az elején vagyunk, mert a kicsi még csak 3 hónapos.
De kezdjük a legelejéről. És a legeleje nem a kicsi megszületése, hanem a nagy várása, születése, amikor és ahogy családdá váltunk.
Hogy miért írom le? Nem is tudom. Egyrészt mert imádok írni még ha nem is tudok, másrészt jó lesz ezt elővenni és elolvasni pár év múlva és ha csak pár ember beleolvas és megnyugszik tőle, az már jó dolog. Mert mi speciel akkor nyugszunk meg, mikor azt halljuk ismerősöktől, hogy náluk mennyire nagy a gáz. És olyan jó hallani és rájönni, hogy nálunk fele ekkora gondok sincsenek, úgyhogy minden rendben, nincs nagy gáz.
Máskülönben meg kell nekem is valami kikapcsolódás, lazulás és az írás az, így ha nem is minden nap, de igyekszem gyakran írni majd 🙂
Kommentek