Az elmúlt három hónapban volt alkalmam átgondolni dolgokat vagy legalábbis gondolkodni rajtuk. Azt hiszem, sok mindent megmagyaráz az is, ahogy és amennyit vártunk Rolira. Mert vártunk. És mert őszintén szólva volt is aggódás bennünk már abban a pillanatban, hogy Petivel terhes lettem. Mi lesz, hogy lesz, Rolival mi lesz és tényleg… főleg csak az volt a kérdés, Rolival mi lesz, hogy viseli majd, hogy egyedurmalma megszűnik.
Férjjel 2009-ben házasodtunk össze és már akkor tervben volt a baba amiért “mindent meg is tettünk”, de sajnos át kellett esnünk pár rossz dolgon is ahhoz, hogy Roli 2012-ben végre megszülethessen. Ő volt a harmadik terhesség, ő volt innentől kezdve a MINDEN. Csupa nagybetűvel. Mikor gyereket terveztünk férjjel, sokszor megbeszéltük, nekünk is van életünk, gyerek nélkül is élnünk kell és majd havonta egyszer lepasszoljuk a szüleimhez a gyereket, hogy kicsit kettesben is lehessünk. Aztán megszületett Roli és nagyon, de nagyon ritkán passzoltuk le egy teljes estére, mert ragaszkodtunk, ragaszkodunk hozzá. Valószínű, mi jobban hozzá, mint ő hozzánk, ő örülne a mamás-papás hétvégéknek, mi kicsit belepusztulnánk. Aztán hozzászoknánk, de most még belehalnánk mi is, így Roli csak akkor alszik a mamáéknál, ha nagyon muszáj.
Roli pont olyan, amilyennek szerettük volna. Szép, helyes, kedves, vagyány, nagy szájú, kék-zöld foltos, esős-kelős, koszos, minden lében kanál, de nagyon okos. És tudom, mindenki ilyennek látja a gyerekét, és a sajátja a legszebb, legokosabb, de Roli tényleg a lehető legjobban sikerült kis csibész gyerekünk 🙂 Oda vagyunk érte, és éppen ezért nagyon féltjük a kis lelkét, mert extrán érzékeny srác. Valószínű ezért is görcsöltünk rá kicsit erre a tesó-témára. Hozzáteszem, egyetlen cikket, könyvet, blogot nem olvastam el ebben a témában, mert eleve az ismerőseink annyi rosszat meséltek és próbáltak felkészíteni bennünket mi is vár ránk a másodiknál, hogy besokalltunk. Még a család is néha nekünk szegezte a kérdést, hogy “Jézusom, mi lesz veletek két gyerekekkel, hogy fogjátok bírni, mi lesz Rolival?”. Aztán úgy döntöttünk, minden gyerek más, mi próbálunk természetesek maradni, rengeteget foglalkozni Rolival és menet közben majd kiderül, hogy mi is a legjobb út.
Tesót terveztük. Roli tudta meg először, hogy érkezik. Érezte. Tuti. Abbahagytam a gyógyszer szedését és kb azonnal terhes is lettem amire nagyon nem számítottunk. Aztán Roli feltűnően sokat simogatta a hasam, puszilgatta, ölelgette. Pár nap után vettem egy tesztet, hátha alapon. A hír annyira meglepett bennünket, főleg férjet, hogy valami olyasmit kérdezett mikor meglátta a tesztet, hogy “de hát még szeded a gyógyszert, nem?” Összefolytak neki a napok, és nem értette, ez most hogyan is jött össze ilyen gyorsan. Aztán teltek a hetek, kb 2 hónapos terhes lehettem, mikor Roli megkapta élete első dupló játékait, benne egy kisfiúval, aki kisebb is volt, mint a többi figura. Elnevezte Petinek amit nem értettünk. Sem mese, se mesekönyv, se mesefilm, se ismerős, se ismerős gyereke, apja, férje, senki Petink nincs és nem is volt. De ő csak Petizte, majd elég gyorsan váltott és a pocakomat is Petizni kezdte. Lelkesedése olyannyira kitartott, hogy kb 6 hónapos terhesen elővettem az utónévkönyvet, fél óra alatt átnéztem, kiírtam pár számomra tetsző nevet, odadugtam férj elé, ő meg kihúzkodta a listáról az összeset, a számára tetszőket meg később én. A fél óra alatt csak annyiban sikerült megegyeznünk, hogy egyikünk listája sem jó, azzal saját magunk sem vagyunk megelégedve, és térjünk vissza rá később. Majd a szülés előtt 2 héttel újra elővettük a könyvet, újabb fél órás procedúra, talán ha két-két nevet írtünk a papírra, mert addigra annyira természetesen Petinek hívta mindenki Ketteskét, hogy abban maradtunk, ha Roli Petizi, és kitart mellette 7 hónapig, ám legyen, végül is szép név, és igazából mindegyikünknek tetszik.
A terhességem nyugodt volt, semmi komplikáció, semmi nagy szenvedés, Rolit is cipeltem ha épp kellett, az utolsó hetekben lett nehezebb és akkor már egyre többször meg tudtam vele beszélni, hogy nem bírom el. Nem paráztam, nem idegeltem, szóval jól voltam. Oké, azért sokszor próbáltam én is aludni délben, mert éjjel egyre nehezebben ment. De jól voltam. Roli is várta a tesót, simogatta, puszilgatta a hasam, és volt, hogy kitolta a pocakját, és közölte, mocorog a hasában az öcsi 🙂 Kifestettük a szobájukat, együtt választottuk ki a nagyfiús ágyat, a függönyt, mindenben volt beleszólása. Közben megvettem a kórházas ajándékokat is, mert akárki akármit mond, én hiszek ebben. Az okosok azt tanácsolják, legyen természetes minden, nem kell “lefizetni” a nagyot, és a legnagyobb hülyeség, ha ajándékot veszünk neki kárpótlásul, amiért lesz egy testvére. Mi meg úgy döntöttünk, a 2,5 éves egyeduralmát a földig fogja rombolni egy síró-üvöltő-vöröses csomag aki büdös is, hangos is és folyamatosan anyán lóg. Az ő anyukáján. Akin eddig csak ő lógott. És kellett a “jó indítás” Peti részéről 🙂
Kommentek