Tesó-ajándék

Ajándék az érkezőtől a nagynak. Kell? Nem kell? Mi legyen? Mekkora? Miért? Mikor? Hülyeség? Jó dolog? Fogalmam sincs. Míg csak Rolit vártuk konkrétan ki voltam akadva mi a francnak kell lefizetni egy pár évest azért, mert kap egy játszótársat. Hiszen ez teljesen természetes, úgy kell csinálni, mintha semmi extra dolog nem történt volna és ez az élet rendje. Na persze. Mert az első gyerekes anyuka van annyira kemény amikor konkrétan szerelmes a saját gyerekébe, hogy a pálya szélére állítja semmiféle magyarázatot nem adva és teszi a dolgát, mintha mi sem történt volna. Amiből a nagy kb annyit érzékel, hogy anya letojja mi van velem, egész nap hisztis, fáradt, ingerült, semmi nem jó neki amit csinálok, hiába próbálok egyre viccesebb dolgokat kitalálni, neki nem, hogy nincs jobb kedve, de még üvölt is. Közben persze tök aranyosan boldogan tud gagyorászni annak a vörös büdös csomagnak ami egész nap a kezében van. Vele aranyos. Velem kiabál. Akárki jön hozzánk, az eddigi “ugorj a nyakamba, de jó, hogy látlak” helyett most annyi van, hogy “Szia Rolikám, megmutatod az öcsit? Szereted az öcsit? Aranyos az öcsi? Ugye milyen cuki az öcsi?” Ja…baromira, csak már hagyjatok ezzel a témával. Utálom azt a vörös büdös csomagot anya kezében. És innentől kezdve a kicsi nem gyengén fekete ponttal indul a nagy életében.

Lehet, ha a nagyobb lány és már eleve el kezdett babázni az sokat segít. Legalábbis azt látom, ahol a nagy tesó lány, ott jobban besegítenek, tologatják, tisztába akarják rakni, etetni, stb. Fiúknál kevésbé jellemző ez. Szerintem. Féltem, féltünk mi lesz. Az okosok azt mondják, nem szabad, mert megérzi, és érzi, hogy rossz a tesó érkezése. Mi meg nem tudjuk megjátszani magunkat annyira, ha látta, ha nem, tartottunk tőle. Roli várta a tesót, ő érezte először, hogy érkezik, nevet is ő adott neki, de hát mégiscsak valami változik anyánál ami neki nem olyan jó dolog. Így úgy döntöttünk, kell az ajándék. Nem nagy, csak apróságok, és mikor hazaér a kórházból öcsi, na akkor hoz neki egy nagyobbat. Lehetőleg olyat amit már régóta szeretett volna. A kis ajándékok megvoltak. Kisautók. És egy dominó. De mi legyen a nagy. Legyen legó, az hasznos, szereti is, had örüljön. Aztán eltelt a 8. hónap, és szépen megváltoztattuk egy autópályára, majd egy konyhára, hiszen azokat is régóta szeretne és ugyan nem akartam belemenni mert viszonylag nagy helyet foglal el a szobájában, ahogy teltek a hetek, egyre engedékenyebb lettem én is. Aztán eljött az utolsó két hét, és anyuka már annyira sajnálta az elsőszülött gyerekét, hogy titokban öngyilkos merényletre készült. Nem foglal el nagy helyet, ezer éve szeretett volna egy ilyet a gyerek, hát kapjon egy szintetizátort. 🙂 És kapott. És hatalmas volt az öröm. Anya részéről akkor, mikor  sikerült Rolit meggyőzni, kicsit ki kell kapcsolni, pihennie kell, nehogy tönkre menjen, a fürdővízbe nem lehet bevinni és különben is, míg nem eszel rendesen fiam, addig be nem kapcsoljuk. 3 hónappal később is tudja, és mondogatja, hogy ezt a szuper dolgot bizony öcsi hozta neki.